204. Alpesi gőte  (Triturus alpestris Laurenti,1768)
Rend: Farkos kétéltűek (Urodela)
Család:
Szalamandrafélék (Salamandridae)
Angol neve: Alpine newt
Német neve: Bergmolch

Védett. Eszmei értéke: 10 000 Ft.

Az alpesi gőte Európai elterjedésű, viszonylag szűk áreával rendelkező faj. Elsősorban Közép-Európában elterejedt, főképpen a magashegységi régiókban. Egyes állományai akár 3 000 méter magasan is megtalálhatók. A fő elterjedési régióit jelentő Alpok és Kárpátok mellett a faj előfordul Dánia déli részén, a Benelux országokban, Franciaország nyugati partvidékén, ÉNy-Spanyolországban, É-Olaszországban, Görögország hegyvidéki területein. Hazánktól keletre csak a Kárpátok erdélyi koszorújában él. Élőhelyeit vízközeli habitatok jelentik, nedves völgyek, források, hegyvidéki lápszemek, lassan folyó vizek vagy időszakos állóvizek. A fajnak elterjedési területén 10 alfaja ismert. A legtöbb alfaj a balkáni térség területén él. Ezek némelyikére jellemző, hogy a lárvakori külső kopoltyú nem fejlődik vissza, hanem egész életükön keresztül megmarad és ilyen állapotban szaporodnak. Ez a jelenség a kétéltűek egy részére jellemző neoténia .

Hazánkban a gőték közül a legritkább, de egyben a legszínesebb faj. Hazai elterjedése elsősorban a középhegységekre korlátozódik. Jelentős állománya él a Zempléni- és a Bükk-hegységben. Előfordul a Mátrában is. A Dunántúlon előfordul a Bakonyban, de előkerült a Őrségben és a Vend-vidéken is. Leginkább 5-600 méter feletti régióban fordul elő. Főképpen tiszta hegyi patakokban, forrásvizekben, időszakos vízállásokban, pocsolyákban, keréknyomokban felgyülemlő vizekben és ezek környékén él. A vizet elhagyó gőték nedves erdők avarjában, kidőlt fák alatt, kövek, mohapárnák között bújnak meg. Ismertek olyan élőhelyek, ahol az alpesi gőte hagyományosan előfordul (pl.: Istvánkút környéke a Zempléni-hegységben). A hazai előfordulások alapján az egyes, jól elhatárolható területeken élő állományokból önálló alfaj okat is leírtak: így a zempléni (Triturus alpestris satoriensis,  Dely,1959), a bükki (Triturus alpestris bükkiensis  Dely,1959) és a bakonyi (Triturus alpestris bakonyiensis  Dely,1959) alfajt.

Az alpesi gőte viszonylag kis termetű állat. A hímek 8, a nőstények 11-12 cm-es testhosszat érnek el. A két nem megjelenése lényegesen különbözik.

A hím a nászidőszakban különösen látványos jelenség. A hát közepén kb. 2 mm magas hátperem fejlődik, amely fehéres-sárgás és feketés pontokkal tarkított. A test háti oldala kékes színű. A testoldal középső része ismét a hátperem színéhez hasonlít, fehéres-sárga és fekete foltok mintázzák. Ezt a két végtag között égszínkék sáv zárja le, amely után a hasoldal élénk narancsvörös színű összefüggő foltja következik. A hasoldal és a test színei alapján a hím alpesi gőtét a legszebben színezett  állatok közé sorolhatjuk, igazán feltűnő "jelenség"! A fejtető palakék, az arc mintája a testoldal foltjaihoz hasonló. A farokvitorlák kissé szélesek, kékes-fehér csíkokkal és fekete mintákkal színezettek. A végtagok is élénken foltosak. A nyugalmi ruhára jellemző a test sötétebb, szürkés, olykor feketés árnyalata, de a hasoldal narancsszíne megmarad.

A nőstény teste márványozott, barnás-szürkés színekkel kombinálva. A végtagok között havány pontozás látszik, ez a nászidőszakban kissé kékes alapszinen jelenik meg. A hasoldal narancsszíne halványabb mint a hímnél. A has mindig egyszínű.

A téli időszak után március-áprilisban bújnak elő az egyes példányok. Ezután rövid időn belül a szaporodóhelyre vonulnak. Az ívóhely lehet egy-egy időszakos olvadék- vagy csapadékvíztócsa, árokban felgyűlt víz, forrás, forrásláp, hegyi tó, kisebb patak, keréknyom vízfoltja. A Zemplén-hegységben több helyen turistautakon átfolyó, sekély vízben is látni évről-évre szaporodó alpesi gőtéket. A petézőhelyre történő vonulás után 1-2 hét múlva megkezdődik a nászjáték. A hím káprázatos nászruhájával és szertartásos mozgásformáival, illatanyagával hívja fel magára a nőstény figyelmét, amelyet egyébként rendkívűli kitartással követ. Egy-egy nőstény körül több hím is összegyűlhet. A nászjáték során a hím a nősténnyel szembefordul és az orrát a párjáéhoz érinti. Közben a kibocsájtott illatanyagot a nőstény felé áramoltatja. Egészen addig "molesztálja" a nőstényt, amíg az a hím faroktájékához nem ér. Ekkor a hím lerakja az ivarsejtekkel teli ondótokot, a spermatophort, amelyet a nőstény a többi gőtéhez hasonló módon kloákájával együtt felszippant. A megtermékenyült petéket a nőstény egyesével gondosan a vízben lévő növények leveleire helyezi. A peték kb. másfél mm átmérőjűek. Ha a vízben nincs növény, akkor a peték az aljzatra kerülnek. A petézés időszaka akár júniusig is elhúzódhat. A petékből kb. két hét alatt kikelő lárvák 8 mm hosszúak. Az átalakulási idő közel 3 hónap. Nyár végén, ősz elején elhagyják a vizet és szárazabb környezetbe húzódnak. Előfordul, hogy a lárvaállapot elhúzódik a következő év tavaszáig. Az ivarérettségig tartó 3 éves időszakot páradús helyeken, de száraz térszíneken töltik. A szaporodást befejezett kifejlett példányok hosszasan a vízben maradnak, majd elhagyják a vizet, de továbbra is párás környezetben élnek. Az alpesi gőte környezete sajátos ökológiai viszonyaira igen érzékeny, ennek negatív változását nehezen képes elviselni (pl.: tartós meleg, száraz levegő).

A táplálékát száraföldön különféle kisebb ízeltlábúak, férgek, csigák alkotják. Ez a vízben kiegészül alsórendű rákok, rovarlárvák, békapeték, ebihalak fogyasztásával. Az őszi időszakban az alpesi gőték téli búvóhelyre húzódnak, akár többedmagukkal is egy-egy helyre.

A faj hazai állománya sérülékeny. Egyrészt a viszonylag szűk hazai elterjedés, másrészt az élőhelyek veszélyeztetettsége miatt csökken az egyes populációk egyedszáma. Speciális problémát jelenthet a szaporódóhelyek vizének csökkenése, a táplálékhiány és a gőtékre vadászó nagyszámú predátor (szitakötők, ragadozó bogarak, békák, egyes hüllőfajok stb.) jelenléte. A szaporodóhelyek száma is csökkent, ezért a megmaradt petézőhelyeket mindenképpen védeni kell. Szükség esetén gondoskodni kell ezek vízének utánpótlásáról is.