207. Barna ásóbéka (Pelobates fuscus Laurenti,1768)
Rend: Farkatlan kétéltűek (Anura)
Család: Ásóbékafélék (Pelobatidae )
Angol neve: Spadefout toad
Német neve: Knoblauchkröte

Védett. Eszmei értéke: 2 000 Ft.

Európa középső és keleti részén elterjedt faj. Az área Nyugat-Európa atlantikus partjaitól az Ural-hegységen túl húzódik egészen az Aral-tóig. Csaknem az egész európai kontinensen él azonban Franciaország déli részén, a Pireneusi-félszigeten, a Brit-szigeteken és Olaszország déli részéről hiányzik. Az összefüggő elterjedési terület északi határa a Baltikumban húzódik. Elterjedési területén elsősorban az alföldi területek békafaja. Domb- és hegyvidékeken is előfordul, de csak néhány száz méter magasságig hatol fel. Az arean belül populációi eltérő nagyságúak. Egyes közép-európai élőhelyein az állománya jelentősen csökkent.

Hazánkban általánosan elterjedt faj, amely főként az alacsonyabb síkvidéki területeken jellemző . Elsősorban a laza, száraz talajú részeken fordul elő, ahol nappal a talajba könnyen behúzódhat. Jellemző a szikeseken, domb- és hegyvidékeken is előfordul. Mennyiségi viszonyai azonban nem mindenütt ismertek.

Határozó bélyegei közül a hazai békafajok közül egyedüli a pupillája, amely függőleges hasítékú. Teste zömök, testhossza mindössze 5-7 cm. A nőstények nagyobb testűek. A fej széles, lapos, a fejtető domborúan ívelt. A szemek a fej síkjából erősen kiállók. A szájnyílás felett az orrcsúcs tompa. Az erős végtagok rövidek, a hátsó végtag lábujjai úszóhártyával kapcsolódnak. A hátsó láb alsó részén egy elszarusodott vastag nyúlvány fejlődik (ásósarkantyú ), amely segítségével az állat hátrálva könnyen beáshatja magát a talajba.

A testszín változatos. A test felső része a világos barnától egészen a sötétbarnáig, olykor csaknem a feketéig váltakozhat. A hát közepén a hátsó lábak felől világos, szabálytalan alakú világosabb sáv húzódhat, amely megszakításokkal a test foltjaival kapcsolódik. A törzsön, különösen nászidőszakban különböző színű, főként vöröses foltok díszlenek. A bőr kevéssé mirigyes, a bőrmirigyek kicsik, közepük valamelyest világosabb a bőr színénél. A test alsó oldala világosabb árnyalatú, szürkés, barnás foltokkal mintázott.

A barna ásóbéka tipikusan éjjel aktív állat. Nappal többnyire a talajba beásva pihen, s csak az alkonyat beállta után indul táplálékot szerezni. Csak az esős, borult napokon látható nappal is a felszínen, illetve a szaporodási időszakban mutatkoznak nappal is a faj egyedei. A kifejlett állatok tápláléklistája igen változatos. Különféle, főként éjjel aktív rovarok (egyenesszárnyúak, bogarak, éjjeli lepkék), giliszták,  csigák egyaránt a zsákmányát képezhetik.

Tavasszal, olykor már igen korán előbújik a téli rejtekhelyéről és felkeresi a szaporodásra alkalmas vizeket. A szaporodás fő ideje március vége, április eleje. A párzás többnyire állóvizekben, ezek hiányában akár csatornákban is megtörténhet. A nősténynél jóval kisebb hím (utolsó kép) a nőstényt általában az ágyéktájon öleli át (karolóreflex - amplexus). A párzás során a nőstény akár több ezer petét is lerakhat tekervényes rövid petezsinórokban, amelyet az aljazaton vagy növények között rögzít. Párzáskor mind a hím mind a nőstény a (a víz alatt) rövid kopogás-, röfögésszerű hangot hallat. A petékből az ebihalak kb. egy hét alatt kelnek ki és igen erőteljesen növekednek. A hazai békafajok közül a barna ásóbéka ebihalai a legnagyobbak, akár a 10-15 cm-t is elérhetik! Az ebihalak olykor hatalmas tömegben láthatók. A peterakás ugyanis sokszor olyan vízbe történik, amely hamar kiszárad. A fejlődő ebihalak ekkor a mélyebb részeken összegyűlve óriási tömeget képezhetnek. Megfigyeltünk már több tízezer hatalmasra nőtt ásóbéka ebihalat egy csatorna alig néhány négyzetméternyi vízfelületében. Az ebihalak közül nem mindegyik fejlődik békává a szaporodás évében, egyesek akár több évig is neoténiás állapotban maradhatnak.

A barna ásóbéka a téli időszakot a talajba ásva vészeli át (torpor állapot). Ugyancsak nyugalmi állapotba (aestivatio) kerülhet száraz, forró nyári időszakban is.

A barna ásóbéka állománya hazánkban kevéssé ismert. A kifejlett állatok természetes ellenségei főként az éjjel aktív ragadozók (pl.: baglyok, menyétfélék) valamint a kora reggel már zsákmányoló ragadozómadarak. Az egyik legismertebb ásóbéka fogyasztó így pl.: a Hortobágy térségében a kék vércse. Az ebihalakat számos vízi ragadozó fogyasztja (halak, vízi rovarok, vízimadarak). Az állomány leginkább veszélyeztető tényezője azonban a sza- porodóhelyek vizének kiszáradása. Igen sok ebihal pusztul el a vizek idő előtti kiszáradása miatt. A szaporodóhelyre vándorló békák jelentős részét veszélyeztetheti a gépjárműforgalom, amennyiben a vándorlási útvonal közutat keresztez. A barna ásóbéka az ország egyes részein csak szórványosan fordul elő, az állomány elsősorban a szaporodóhelyek eltűnése miatt csökkenhet.