211. Gyepi béka (Rana temporaria Linné,1758)
Rend: Farkatlan kétéltűek (Anura)
Család: Valódibéka-félék (Ranidae )
Angol neve: Common frog
Német neve: Grasfrosch

Védett. Eszmei értéke: 10 000 Ft.

Európa déli, melegebb és szárazabb tájai kivételével szélesen elterjedt faj ez a kevéssé ismert béka. A valódi békák közül a "bajuszos" vagy más elnevezés szerint "szakállas", barnabékák közé tartozik. Észak-, Közép- és Nyugat-Európában egyaránt közönségesnek mondható békafaj. A Brit-szigeteken is jellemző. Az európai kontinensen túl az área folytatódik csaknem egész Észak-Ázsián keresztül. Elsősorban a hűvös, nedves, csapadékos klímát kedveli, ezért igen magasra is felhatol, a hidegre kevésbé érzékeny faj. Az Alpokban akár 2 500 méteren is előfordul. Ugyancsak jelentős számban - szinte egyetlen békafajként - megjelenik Skandinávia tundrazónájában is.

Élőhelyi igénye alapján jól alkalmazkodó sokféle biotóp ban otthonos fajként ismert. A magasabb hegyvidéki területektől egészen az ember környezetéig előfordul.

Magyarországon - szemben Európa más régióival - a gyepi béka szórványosan előforduló középhegységi fajnak számít. Hazai elterjedési területei többnyire jól lehatárolhatók. Így tipikus faj az Északi-Középhegységben (Zempléni-hegység, Bükk, Mátra, Börzsöny), a Soproni- és a Kőszegi-hegységben, a Mecsekben. A Nyugat-Dunántúl több pontján is megtalálták kisebb populációit. Élőhelyein főképpen állóvizek mentén, zárt, nedves erdők  avarjában, erdei feltáróutak mellett, dagonyákban jelenik meg.

A gyepi béka tömzsi, kissé robosztus testalkatú faj. Színezete általában sötét, de ismertek világosabb színváltozatú egyedei is. A test felső részét sötétebb árnyalatú foltok díszítik, barnás, sárgásbarnás, olykor pirosas petyekkel. A szem mögül kiinduló "szakáll " vagy "bajusz" jól látható, de egyes példányoknál nem válik el élesen a test színétől. Az alsó oldal mindig világosabb mint a hát, a torok sárgás-fehéres, és hasonló a hasi oldal is. Nászruhában a hímek torka néhány napig kékes árnyalatú. A testhossz 8-10 cm. A fej lekerekített, tompa, amely megkülönbözteti a csúcsos fejű mocsári- és erdei békától. A fejen a dobhártyák jól láthatók. A faj specifikus határozóbélyegei a viszonylag rövid végtagok. Ha a hátsó lábat a test mellett előre hajtjuk, akkor a bokaízület nem éri el az orrcsúcsot (lsd. utolsó kép). Ez az erdei békánál jelentősen túlér, a mocsári békánál pedig az orrcsúcsig ér vagy majdnem eléri azt. A hát két szélén a dobhártyától kiinduló mirigylécek egészen a csípőtájékig húzódnak. A hátsó láb erős, rajta sötét keresztsávok futnak. A hímek mellső lábán párzáskor egészen sötét, feketés színű  hüvelykvánkos fejlődik.

A gyepi béka a legkorábban aktívvá váló békánk. Már február végén előbújik a téli rejtekéből és rövidesen párzani kezd. A petecsomó kat rögtön a hóolvadás után, sokszor még jeges vízbe rakja. A hím és nőstény egyidőben ér a szaporodóhelyre, ami általában az a víztér, ahol kifejlődtek. A vízben mindig több a hím, a nőstényért élénk küzdelem folyik. A nőstényt talált hím amplexusa rendkívűl erős, párját igen szorosan öleli át. A párzáskor a hímek mély, disznószerű röfögő, morgó hangot hallatnak. Ezt a 2 belső hangzacskó segítségével keltik és többnyire a víz alatt hallatják. A petéket jellegzetes nagyobb kocsonyás burok veszi közre. A pete sötét színe szinte magába szívja a kora tavaszi meleg napfényt, jobban felmelegszik a környezeténél. A peték közös petecsomókban ringanak a víz felszínén. Egy-egy nőstény kb. 1 500-2 000 petét rak le. Az ebihalak 2-3 hét alatt bújnak ki, majd általában nyár közepére átalakulnak. Ritkán lárva alakban történő telelés is előfordul. A kifejlett állatok 3 évesen válnak ivaréretté.

A gyepi béka nem a nyílt vízben táplálkozik. A víztől eltávolodva szerzi rovar- és egyéb zsákmányát. Leginkább a délutáni, esti és éjjeli időszakban aktív. Hosszan tartó száraz időszakban rejtekhelyre vonul, hogy a kültakarója ne száradjon ki. A torpor állapotot védett helyen, iszapban, talajrésekben, gyökerek között tölti. Az őszi időszak második felében vonul a telelőhelyre.

Természetes ellenségei egyes hüllők (pl.: vízisikló), madarak és emlősök lehetnek. Az ember közvetlenül ritkán veszélyezteti, hegyvidéki elterjedése, rejtett életmódja miatt ritkán kerül szem elé. A petézőhelyek kiszáradása, megszűnése, a hosszantartó száraz időszakok lokális veszélyforrások lehetnek. Hazánkban a faj kevéssé veszélyeztetett.