Kétéltűek rendszere

A kétéltűek a gerincesek törzsének azon két pár járólábbal jellemezhető tagjai, amelyek az evolúciós fejlődés során először használták ki a szárazföldi környezetet. Alkalmazkodásuk a szárazföldhöz azonban nem tökéletes, mert a fajok döntő többségének az egyedfejlődése vízhez kötött és csak a kifejlett állatok képesek a szárazföldi körülményeket is elviselni. Legtöbbször a kifejlett egyedek sem távolodnak el jelentősen a víztől és a szaporodás vízhez vagy nedves környezethet kötött. Így a kétéltűek jól kihasználják mind a vízi, mind a szárazföldi környezet adottságait, ökológiai viszonyait.

A kétéltűek változó testhőmérsékletű (poikilotherm) állatok, ez a tény elterjedésüket jelentősen befolyásolja. A Föld hideg, kedvezőtlen hőmérsékletű zónáit kerülik, a fajok döntő többsége a mérsékelt vagy trópusi éghajlati területeken jellemző. A kétéltűek általános rendszertani felosztásánál Kiss I. által leírtakat (in.: Papp L. szerk. Zootaxonómia) vettük alapul. A hazai fajok rendszertani besorolásánál egyéb forrásmunkákat is figyelembe vettünk (Dely, 1969 Böhme, 1981, 1984 Stresemann, 1989). Mindezek alapján jelen ismereteink szerint  az ismert kétéltűfajok száma 4 398, ezek 3 rendbe, 42 családba tartoznak.

A kétéltűek rendszrtani felosztása

 

A Magyarországon előforduló kétéltűek rendszertani felosztása

A következőkben a fentiekben felsorolt rendek és családok rövid jellemzését adjuk. Azon családokat, melyek tagjai hazánkban nem fordulnak elő, csak röviden ismertetjük. A hazánkban előforduló fajok rendszertani felosztását a rendszertani szövegrész végén külön is összegezzük.

 

A KÉTÉLTŰEK CSALÁDJAINAK JELLEMZÉSE

    osztály: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA)

    Rend: Lábatlan kétéltűek (Gymnophion)
    Ősi testfelépítésű kétéltűek, melyeknek nincsenek végtagjaik. Testük megnyúlt, gilisztaszerű. A testet gyűrűs barázdák tagolják, a csigolyákkal megegyező számban. Egyes fajok kültakarójában kisebb mészlemezek is találhatók, amelyek az ősi páncélos kétéltűek bőrét fedő csontlapok maradványának tekinthetők. Főként bőrlégzésük van, a baloldali tüdőfél csökevényes. A szemek alig fejlettek. Főképpen a talajban élnek, a szem és az orr közötti tapogatóval érzékelnek. A középfülükben hallócsont (columella) van. A megtermékenyítés belső. Egyes fajok a talajra petéznek, mások elevenszülők. Életmódjuk rejtett.

      Család: Dél-amerikai gilisztagőte-félék (Rhinatrematidae)
      A testük pikkelyes barázdákkal jól tagolt. A farokkal is bíró állatok kisebb termetűek. A lárvák vízben fejlődnek. Dél-Amerika trópusi területein jellemzőek.

      Család: Ázsiai gilisztagőte-félék (Ichthyophiidae)
      Közepes vagy nagytermetű állatok. A testet tagoló barázdák (gyűrűk) pikkelyesek. A nagyobb testgyűrűk között kisebb testgyűrűk is fejlődnek.  A petéket nedves talajba rakják. A lárvának oldalszerve van, a kopoltyúszerve először külső, majd kopoltyurés fejlődik a testén. Ázsia DK-i részén fordulnak elő.

      Család: Indiai gilisztagőte-félék (Uraeotyphlidae)
      4 fajt tömörítő család. Az Indiai-félszigeten előforduló, kisebb termetű állatok. A testgyűrűk pikkelyesek. Szaporodásuk       ovipar

      Család: Afrikai gilisztagőte-félék (Scolecomorphidae)
      Közepes vagy nagyobb testű kétéltűek. Farkuk hiányzik, a kültakarón pikkelyek  sem jellemzőek. A középfülben nincs columella. Az érzékszervi tapogatójuk jól fejlett.

      Család: Féreggőte-félék (Caeciliaidae)
      A rend legfajgazdagabb és legelterjedtebb családja. Trópusi területek lakói. A kifejlett egyedek szárazföldiek, szaporodásuk       ovipar vagy ovovivipar. Hallócsontjuk rögzült. A farok hiányzik. Kültakarójuk pikkelyes lehet. Akár 40 cm-es testnagyságot is elérhetnek. Az Indiai-félsziget, Afrika, Közép- és Dél-Amerika trópusi területein egyarát előfordulnak.

      Család: Vízi gilisztagőte-félék (Typhlonectidae)
       Tipikus vízi állatok. A kültakaró pikkelyek nélküli. Farkuk nincs. A tapogató rövid.       Vivipar fajok. Trópusi melegvizekben élnek.

    Rend: Farkos kétéltűek (Caudata)
    Testük fejre, törzsre, farokra és végtagokra tagolható. A gerincesek közül ebben a csoportban jelennek meg először a függesztőövek. A mellső (zona scapularis) és a hátsó (zona pelvis) függesztőöv alapszerkezete már a fejlettebb gerincesekhez hasonlít. A vázrendszer további sajátosságát jelentik a gerincoszlophoz kapcsolódó álbordák, amelyek zárt mellkast nem alkotnak. A rendbe tartozó gőték és szalamandrák teste megnyúlt, a farok (cauda) sohasem hiányzik. A végtagok közül a mellsőn csak 4 ujj fejlődik. A hátsó végtag 5 ujjú. Egyes fajoknál a végtagok csökevényesek.     A külbőr mirigyekben gazdag, többrétegű. A bőrben  méregmirigyek is kialakulhatnak. A szemek kétoldalán különösen a szalamandráknál fejlett a     fültőmirigy (glandula parotis). A kültakaró legfelső, kissé elszarusodott része időnként vedléssel leválik. A mozgásuk jellegzetes, a farok erőteljes izmainak oldalirányú mozgásával úsznak, a szárazföldön haladva pedig testük jobbra-balra "dülöngélve" mozog. Az ide tartozó fajok ragadozók. Táplálékukat főként rovarok, puhatestűek, férgek jelentik. A szájüregben a mozgatható nyelv hátul lenőtt. Az emésztés, illetve az anyagcserefolyamatok sebessége lassú. A keringési szervrendszer tökéletlen, a szív 3 üregű, két pitvarból és egy kamrából áll. A pitvarok között a válaszfal nem teljes. Légzésük lárvakorban döntően a test külső részén túlnyúló kopoltyúbojtokkal történik. Ezek a kifejlett állatoknál eltünnek és a tüdőlégzés és valamint bőrlégzés jellemző. A tüdő azonban igen fejletlen, tagolatlan zsákszerű szerv. Kiválasztószervük lárvakorban fejletlen elővese (pronephros), kifejlett állapotban ősvese (mesonephros). A szaporodás a fajok többségénél belső, ritkábban külső megtermékenyítéssel indul. Általában a hímek egy ondótokot (spermatophor ) raknak le, amelyben a hímivarsejtek találhatók. A nőstények ezt felszippantják a kloákanyílásukon keresztül és raktározni is képesek (spermatheca). A fajok egy részénél az embrionális fejlődés a nőstény testében megy végbe és ennek végén eleven lárvák születnek (vivipar). Más fajok (pl.gőték) a megtermékenyített petéket vízbe rakják ( ovipar). A lárva, amely leginkább a kifejlett állatra hasonlít,  átalakulása (metamorphosis) kevésbé látványos mint a farkatlan kétéltűeknél. A fajok egy részénél a lárva élete végéig sem alakul át kifejlett állattá. Ilyenkor megmarad a legtöbb lárvaszerv, de az egyed szaporodóképessé válik. Ez a neoténia jelensége. Néhány fajnál a neoténia mindig jellemző (obligát neoténia), más fajoknál  a külső környezet változásának hatására bekövetkezhet a teljes kifejlődés (fakultatív neoténia). A lárvák többnyire vízben, a kifejlett állatok vízben vagy szárazföldön élnek. A farkos kétéltűek elsősorban az északi féltekén jellemző csoport. A rend 10 családjába mintegy 390 faj sorolható.

      Család: Sziréngőte-félék (Sirenidae)
      Végtagjaik csökevényesek. A hátsó lábak teljesen hiányoznak. Külső kopoltyújuk végig megmarad. Megtermékenyítésük külső. Észak-Amerika DK-i részén néhány fajuk él.

      Család: Szögletesfogsorú-gőtefélék (Hynobiidae)
      Teljes kifejlődésűek. A lárváknak külső és belső kopoltyújuk is van. A tüdő egyes fajoknál nem fejlődik ki, vagy csökevényes. A család néhány fajára jellemző a       neoténia is. Ázsiai elterjedésűek.

      Család: Óriásszalamandra-félék (Cryptobranchidae)
      Részleges átalakulásuk során egy pár nyitott kopoltyúrésük megmarad. Tipikus vízi fajok, amelyek lárvái a farkukon úszóhártyásak. Nagy termetű állatok, testük hát-hasi irányban lapított. A család tagja a Földön jelenleg élő legnagyobb kétéltű a kínai óriásszalamandra (Anadrias davidianus). Testhossza csaknem 2 méter.

      Család: Kopoltyúsgőte-félék (Proteidae)
      Sajátos testfelépítésű állatok. A tüdejükön kívűl a testükön külső kopoltyú és kopoltyúrés is jellemző. A végtagok ujjai redukáltak. A farok úszóhártyás. Vízi fajok tartoznak a családba. Európa egyik különleges kétéltűfaja a barlangi vakgőte (Proteus anguinus). Teste fehér, a szemek visszafejlődtek. Ugyancsak csökevényesek a végtagok, a mellsőn 3, a hátsón csak 2 ujj van. Élőhelyi igényei speciálisak, barlangok vizében élnek a Dinári-hegység karsztos területén. A híres szlovéniai Postojnai cseppkőbarlangban külön elkerített élőhelyükön a látogatók is megismerhetik ezeket a különös állatokat.

      Család: Észak-amerikai óriásgőte-félék (Dicamptodontidae)
      Észak-Amerikában élő néhány fajuk víziek vagy szárazföldiek. Utóbbiak közül ismert olyan faj, amely akár bokrokra, fákra is felmászhat. Végtagjaik fejlettek, szemhéjuk van. Az embrionális és a posztembrionális fejlődésük hosszú ideig tart.

      Család: Angolnagőte-félék (Amphiumidae)   
      Megnyúlt testű, vízi kétéltűek. Kifejlett állapotban is vannak lárvaszerű bélyegeik. Egy kopoltyúrésük megmarad. A vérükben óriás vörösvértestek találhatók, mérete többszöröse az emberének. A párzást megelőzően a nőstények aktívabbak, a petéket is ezek őrzik. Észak-Amerika DK-i részén él 3 fajuk.

      Család: Szalamandrafélék (Salamandridae):  
      A hazánkban is előforduló farkos kétéltűeket tömörítő család. Testük megnyúlt,  a háton és farkon úszóhártya is kialakul. Bőrük mirigyei fejlettek, méreganyagot is termelnek. Testük élénk színű, olykor riasztó színű foltokkal tarkított. Ez a természetes ellenségek riasztását is szolgálja. Szaporodási időben a hímek testén nászruha (színes bőrlebeny, taraj stb.) is jellemző. A nászviselkedésük látványos mozgásformákkal kísért. Ismertek a fajok között peterakók (pl.: gőték), eleven lárvaszülők (pl.: foltos szalamandra) vagy kifejlődött utódot világra hozók (alpesi szalamandra). A vízben fejlődő lárváknak külső kopoltyújuk és 4 pár kopoltyúrésük van. A család fajainál fakultatív       neoténia előfordulhat. A család fajai az északi féltekén fordulnak elő, elsősorban Eurázsiában jellemzőek. A család legnagyobb faja a foltos szalamandra, amely csaknem 30 cm

      Család: Harántfogúgőte-félék (Ambystomatidae):
      A fogaik elhelyezkedése adta a család elnevezését. Testük vaskos, hosszú, a végtagok is erőteljesek. Testoldalukon borda-barázdák húzódnak. Vízi vagy szárazföldi állatok. A peték vízben vagy nedves helyen fejlődnek. Genetikusan determinált és fakultatív       neoténia egyaránt előfordul. A család különös életmódú, ismert faja a Mexikóban, a Xochimilco-tóban élő mexikói axolotl (Ambystoma mexicanum). Ennek a fajnak az egyedei életük végéik neoténikus állapotban maradnak. A faj kedvelt a terraristák körében és laboratóriumi kísérleti állatként is.

      Család: Tüdőtlen-szalamandrafélék (Plethodontidae):
      Mivel tüdejük hiányzik, bőrön át vagy kopoltyúval lélegeznek. A koponya redukált. Jellemző lehet az obligát neoténia. Vízbe vagy talajba petéznek. A lárvák kopoltyúi jól fejlettek. A család fajgazdag, az ide tartozó fajok változatos testalkatúak. Észak-, Közép- és Dél-Amerikában valamint Dél-Európa egyes területein élnek.

    Rend: Békák (Anura)
    Lárvaalakban farkos, kifejletten farok nélküli kétéltűek. A testük tömzsi, olykor erőteljes, a végtagok jól fejlettek. A mellső láb 4, a hátsó 5 ujjú. A hátsó láb hosszabb, erőteljes ugró- és úszólábbá alakult. Az ujjak között úszóhártya is feszül. A gerincoszlop rövid. A háti részen 5-9 csigolyából áll. A bordák szabadon állnak. A farokcsigolyák egy egységes csontot, az urostylt alkotják. A mellső végtagon az orsó és a singcsont egységes alkarcsonttá (radio-ulnare) nőtt össze. A hátsó lábon a síp- és a szárkapocscsont is egységes csonttá nőtt (tibio-fibulare).  A mellső függesztőövben a lapockához egy porcos lemez kapcsolódik (suprascapula).    A kültakaró szerkezete jelentősen eltér a lárva és a kifejlett állapotban. A kifejlett békák bőrfelszíne kismértékben elszarusodik. A legfelső sejtrétegek évente többször leválnak, így is megakadályozva az erősebb elszarusodást és lehetővé téve a folyamatos bőrlégzést. A bőrben sok a mirigy. A nyálkamirigyek váladéka megakadályozza a bőr kiszáradását, lehetővé teszi a bőrön keresztüli gázcserét és szabályozza az állat vízfelvételének mértékét. A bőr alatt nyirokzsákok is vannak. A méregmirigyek váladékai ideg- és izommérgek, egyes esetekben igen erős hatóanyaggal. A dél-amerikai Dendrobates fajok bőrváladéka a legerősebb mérgek közé tartozik. A lárvák (ebihalak) kültakarójának hámrétege néhány sejtrétegű, benne egyszerű mirigyekkel. A békák ragadozó állatok, elsősorban mozgó rovarokat, halakat, kisebb gerinceseket zsákmányolnak. Sok békafaj zsákmányszerzését a messzire kicsapható, ragadós nyelv segíti. Az ebihalak vegyesevők. A legtöbb faj ebihalának az állkapcsa csőrszerű szarulemezként határolja a szájnyílást, apró szarufogacskákkal kiegészítve. A békák nyelve általában elől lenőtt, kicsapható. A légzés lárvakorban külső és belső kopoltyúval és bőrőn keresztül, kifejlődve fejletlen tüdővel és bőrön keresztül történik. A légzésben fontos a szájnyálkahártya is. A szív 3 üregű, a pitvarokat  válaszfal osztja jobb és bal részre. A kamrában billentyűk mérséklik a     vénás és artériás vér keveredését.    A békák külső megtermékenyítésűek. Petéiket legtöbbször a vízbe rakják, fajra jellemző módon és alakzatban. Több fajnál a pete-, illetve a lárvagondozás is kialakult. A hímek hangja specifikus, a párzásban és a territóriumtartásban is fontos szerepet játszik. A lárvák taxonómiailag 4 csoportba oszthatók:Az I-es típusú ebihalakban a két kopoltyúüregnek külön kivezetőnyílása van. A száj körül nincsenek szarufogak. A II-es típusú ebihalak közös kopoltyúnyílása a hasoldal végén van. Szájukban nincsenek szaruképletek. A III-as típusú lárváknál a közös kopoltyú kivezető nyílás a hasoldal közepén fekszik. A szájüreget szaruképletek övezik. A IV-es típusú ebihalak kopoltyú kivezetője a test bal odalán nyílik. Ugyancsak szaruképletekkel határolt a szájnyílás.     A békák szélesen elterjedtek a Földön. Csak a hideg éghajlatú területekről hiányoznak. Fajokban leggazdagabbak a trópusi esőerdők. Az ismert békafajok száma csaknem 3 500.

      Család: Ősbékafélék (Leiopelmatidae):   
      Uj-Zélandon él a család néhány faja. A pupilla ovális, függőleges helyzetű. A kifejlett állatnak még elcsökevényesedett farokmozgató izmai vannak.

      Család: Farkosbéka-félék (Ascapidae)  
      Mindössze egy, szokatlan kifejlődésű faj tagja a családnak. A csökevényes farokmozgató izmok megléte, valamint a hímeknek egy speciális, a kloákából kitüremkedő párzószerve egyedülálló a békák csoportjában. A párzószerv megléte miatt a megtermékenyítés belső.

      Család: Korongnyelvűbéka-félék (Discoglossidae) 
      A család elnevezését a szájfenékhez nőtt, ezért nem kicsapható korong alakú nyelvről kapta. A pupilla szív-, vagy csúcsára állított háromszög alakú esetleg kerek. A család tagjai vízközeli életmódúak. A peték egyesével vagy kisebb csomókban kerülnek a vízbe. Az Európában előforduló dajkabéka (Alytes obstetricans) hímje a lerakott petéket hátsó lábai között hordozza, nedvesen tartva azokat a lárvák kibújásáig. Ezután vízbe mászik, s a lárvák már itt, szabadon fejlődnek. A család hazai tagjai, a vörös- és sárgahasú unka is vízi állatok. A két faj élőhelyileg elkülönül, de ritkán       hibridek is előfordulnak.

      Család: Nyelvetlenbéka-félék (Pipidae)    
      Nyelvük hiányzik. Ugyancsak hiányozhat a szemhéj is. A pupilla szabályos kerek. A lábakon többnyire az ujjak között úszóhártya feszül. Különlegességük, hogy a kifejlett békáknak oldalvonalszerve van. Az ide sorolt fajok trópusi területeken, Afrikában és Dél-Amerikában élnek. Ismertebb faj az afrikai elterjedésű karmosbéka (Xenopus laevis), amely terraristák kedvelt állata. A dél-amerikai pipabéka (Pipa pipa) nősténye a petéket a hátán "cipeli". Az ebihalak átalakulásukig a nőstény hátbőrébe beágyazódva fejlődnek.

      Család: Nagyorrúbéka-félék (Rhinophrynidae)
      Mindössze egy, Közép- és Észak-Amerika déli részén élő faj tartozik a családba. Az orr erősen kihegyesedő, a fej kicsi. A test zömök. A pupilla függőleges. A nyelv hátul lenőtt, mozgatható. A hátsó lábon ásógumók fejlődnek, ezzel az állat gyorsan képes beásni magát a talajba, ahol élete jelentős részét tölti.

      Család: Ásóbéka-félék (Pelobatidae)
      Az ásóbékák pupillája mindig függőleges helyzetű. A hátsó lábon a lábközép helyzetben ásósarkantyú fejlődik. Ezzel a kevésbé kötött talajba rövid idő alatt beássák magukat, hátrafelé mozgással. Sötétben aktív fajok. Hazánkban a család egy képviselője, a barna ásóbéka fordul elő. Ennek ebihala a legnagyobb az összes hazai békánk közül.

      Család: Iszaptúróbéka-félék (Pelodytidae)
      2 fajt tömörítő család. A pupilla függőleges. Nedves környezetben élnek, a vizet csak párzáskor keresik fel. A peték jellegzetes zsinór alakban kerülnek a vízbe.

      Család: Délibéka-félék (Myobatrachidae)
      Fajgazdag család. Közvetett fejlődésűek. A pupilla alakja függőleges vagy vízszintes. Különleges faj a gyomorbanköltő béka (Rheobatrachus silus), amely Ausztráliában él. A nőstény lenyeli a petéket s ezek a gyomorban fejlődnek tovább. Ez idő alatt az emésztés szünetel.

      Család: Kísértetbéka-félék (Heleophrynidae)
      Néhány cm-es békák. A családba 5 faj tartozik. Afrika déli részén élnek.

      Család: Seychelle-szigeti avarbékák (Sooglossidae)
      3 fajt sorolnak a családba. Apró termetűek, az ujjak végén tapadókorongok vannak. Pupillájuk vízszintes. Az avarba rakott petéket őrzik. Elterjedésük a Seychelle-szigetekre korlátozódik.

      Család: Füttyentőbéka-félék (Leptodactylidae)
      Amerikai elterjedésű, fajgazdag (több mint 800 faj) család. Testnagyságuk eltérő (1,5-20 cm). A pupilla vízszintes. Szaporodásuk változatos. Egyes fajok vízben fejlődnek, mások habfészekbe rejtik a petéket, az ebihalak később vízben vagy nedves talajon fejlődnek ki. Ismert olyan faj is, amelyik petéjéből kifejlett béka bújik elő. Az ismertebb fajok közé tartozik az üvegházibéka (Eleutherodactylus planirostris). petéi a nedves talajban is kifejlődnek.

      Család: Orrosbéka-félék (Rhinodermatidae)
      2 fajt tömörítő család. Az orrtájék erősen megnyúlt. A pupilla vízszintes. Dél-Amerika mérsékelt övében, erdőben élnek.

      Család: Varangyfélék (Bufonidae)
      Erősen rücskös bőrű, zömök testű fajok. A bőr méregmirigyekben is gazdag. Fejlett a fültőmirigy is. A pupilla ovális, vízszintes helyzetű. Többnyire  szárazföldi életmódú békák, amelyek csak a szaporodáskor keresik fel a vizet. A hímek karolóreflexe (amplexus) igen erős, hónalj, ritkábban ágyéki tájékú. A petéket jellegzetes kétsoros zsinórba rakják. A hímeknek kettős ivarszerve van. A herék elülső végén elcsökevényesedett petefészek maradvány azonosítható (Bidder-féle szerv). A Földön szélesen elterjedt fajok a mérsékelt és trópusi égövben. Hazánkban a barna varangy és a zöld varangy gyakori fajnak számít.

      Család: Nyergesbéka-félék (Brachycephalidae)
      A nevüket a fejtetőn és a háton lévő bőrből fejlődő csontlemez után kapták. A pupilla vízszintes. Az ujjak száma redukálódott, az első végtagon két, hátul három-három ujj van. A peték nedves talajba kerülnek, ebből kifejlett békák bújnak ki. A 3 faj Brazíliában fordul elő.

      Család: Harlekinbéka-félék (Pseudidae)
      Hatalmasra növő ebihalakról nevezetes család. A lárvák a kifejlett állatokhoz képest akár háromszoros hosszúságúak is lehetnek. A gerincoszlopon bordák nincsenek. A fejlett hátsó lábakon úszóhártya feszül. Dél-Amerikában fordulnak elő.

      Család: Üvegbékafélék (Centrolenidae)
      A test áttetsző, így a kültakarójuk alól áttűnnek a belső szervek. Az ujjak hosszúak, mert az utolsó és utolsó előtti ujjperccsont közé egy porcdarab is beiktatódik. A nőstények víz feletti levelekre petéznek. A petéket a hím őrzi. Az ebihalak a vízbe esve tovább fejlődnek. Közép- és Dél-Amerikában élnek.

      Család: Levelibéka-félék (Hylidae)
      Fajgazdag család, csaknem 700 ismert fajjal. Legtöbbször lombos fák ágain, levelei között élő, az ujjak végén tapadókoronggal jellemezhető fajok. Pupillájuk általában vízszintes. A bőrük sima felszínű, mirigyekben szegény. A testszín a környezetnek megfelelően gyorsan változhat (       mimikri). A petéket vízbe rakják, de ismertek a petéket, lárvákat testükön hordozó fajok is. Akár költőtasak is kialakulhat. Európában két, hazánkban egy fajuk él (zöld levelibéka)

      Család: Szűkszájúbéka-félék (Microphylidae)
      Meleg égövi fajok. Pupillájuk vízszintes vagy kerek. Szaporodásuk a környezet vízmennyiségének a függvénye. Száraz időszakban a talajba rejtőznek, nedves időben aktívak. Némelyik faj lárvái az esős időszak utáni pocsolyákban fejlődnek. Ismertek közvetlen fejlődésű fajok is.

      Család: Nyílméregbéka-félék (Dendrobatidae)
      Közép- és Dél-Amerika trópusi esőerdeinek apró, színes, fákon élő békafajai. Bőrük méregmirigyei igen erős ideg és izombénító mérgeket termelnek. A testük riasztó színektől élénk. Szaporodáskor az apró békák hímjei vetélkednek egymással. A peték gyakran a broméliafélék levélörvében felgyűlt vízbe kerülnek, ahol a lárvák is kifejlődnek.

      Család: Mászóbékafélé k (Hyperoliidae)
      Afrikai elterjedésű, főképpen a fákon élő fajok csoportja. A petéket vízbe vagy habfészekbe teszik. Ismert levelekre petéző faj is. A levélről vagy a habfészekből a lárva az alatta lévő vízbe esik, és ott fejlődik tovább. A hímek átölelő reflexe hónaljtájéki, ritkábban ágyéki. Egyes fajoknál a nőstények lényegesen nagyobbak, mint a hímek.

      Család: Valódibéka-félék (Ranidae)
      Szélesen elterjedt, Ausztrália és a hideg égöv kivételével szinte mindenütt előforduló, kozmopolita csoport. Több mint 650 ismert faj tartozik a családba. A pupilla fekvő, ovális. Hátsó lábuk jól fejlett, úszóhártyás. Testük mérete változatos (2-40 cm). Általában vízben fejlődnek, a peték jellegzetes kocsonyás csomókat alkotnak. A hímek páros hanghólyagja fejlett. Az Afrikában előforduló góliátbéka (Conraua goliath) a Föld jelenleg ismert legnagyobb békája, 40 cm. Hazánkban a család 6 faja él. Ezek közül a       gyepi-, erdei-, és a mocsári béka szeme mögül, közrefogva a dobhártyát, hátrafelé egy barnás sáv húzódik. Ez alapján ezeket a fajokat "bajuszos" vagy "barna" békáknak nevezik. A "zöld" békák hátán egy zöldes sáv húzódik, a test is zöldes. Ide soroljuk a tavi és kis tavi valamint e két faj természetes hibridjét, a kecskebékát.

      Család: Lapátorrúbéka-félék (Hemisotidae)
      Orruk lapátszerűen kiszélesedik. Ennek segítségével talajüregeket készítenek búvóhelynek. A fej a testhez képest aránytalanul tömzsi. Testük széles. Ismert olyan szaporodásmód, amely során a peték talajban fejlődnek, majd az ebihalak a nőstény által készített járaton át jutnak ki a vízhez, amelyben kifejlődnek. Afrikai elterjedésűek.

      Család: Evezőbéka-félék (Rhacophoridae)
      Elsősorban fán lakó békák jellemzik a családot. A fajok nagy részének az ujjai között nagy felületű, széles úszóhártya feszül. Ezt kifeszítve egyes fajok ugrásra és ejtőernyőszerű siklásra is képesek, akár 10-15 métert is megtéve. A petézés víz fölé lógó habfészekbe történik. A nőstény hátsó lábának dörzsölődő mozgásával habbá veri bőrmirigyének váladékát. A párzó hím ugyancsak segít a habfészek készítésben. Olykor több békapár együttesen készíti a habfészek csomóit. A habfészek külső része megszilárdul. A peték ebbe kerülnek és a kikelésük után, az ebihalak mozgásának vagy a csapadék hatására elfolyósodó habcseppekben a vízbe pottyannak. Néhány faj lárvái végig a habfészekben fejlődnek ki. A trópusi Afrikában és Ázsia D-, DK-i részén valamint egyes szigeteken fordulnak elő.

 

 MAGYARORSZÁGON  ELŐFORDULÓ KÉTÉLTŰEK CSALÁDJAI

    Család: Szalamandrafélék (Salamandridae)
    A hazánkban is előforduló farkos kétéltűeket tömörítő család. Testük megnyúlt,  a háton és farkon úszóhártya is kialakul. Bőrük mirigyei fejlettek, méreganyagot is termelnek. Testük élénk színű, olykor riasztó színű foltokkal tarkított. Ez a természetes ellenségek riasztását is szolgálja. Szaporodási időben a hímek testén nászruha (színes bőrlebeny, taraj stb.) is jellemző. A nászviselkedésük látványos mozgásformákkal kísért. Ismertek a fajok között peterakók (pl.: gőték), eleven lárvaszülők (pl.: foltos szalamandra) vagy kifejlődött utódot világra hozók (alpesi szalamandra). A vízben fejlődő lárváknak külső kopoltyújuk és 4 pár kopoltyúrésük van. A család fajainál fakultatív     neoténia előfordulhat. A család fajai az északi féltekén fordulnak elő, elsősorban Eurázsiában jellemzőek. A család legnagyobb faja a foltos szalamandra, amely csaknem 30 cm. További hazai fajok: pettyes gőte, tarajos gőte , dunai tarajosgőte, alpesi tarajosgőte, alpesi gőte.

    Család: Korongnyelvűbéka-félék (Discoglossidae)
    A család elnevezését a szájfenékhez nőtt, ezért nem kicsapható korong alakú nyelvről kapta. A pupilla szív-, vagy csúcsára állított háromszög alakú esetleg kerek. A család tagjai vízközeli életmódúak. A peték egyesével vagy kisebb csomókban kerülnek a vízbe. Az Európában előforduló dajkabéka (Alytes obstetricans) hímje a lerakott petéket hátsó lábai között hordozza, nedvesen tartva azokat a lárvák kibújásáig. Ezután vízbe mászik, s a lárvák már itt, szabadon fejlődnek. A család hazai tagjai, a     vörös- és sárgahasú unka is vízi állatok. A két faj élőhelyileg elkülönül, de ritkán hibridek is előfordulnak.

    Család: Ásóbéka-félék (Pelobatidae)
     Az ásóbékák pupillája mindig függőleges helyzetű. A hátsó lábon lábközép helyzetben ásósarkantyú fejlődik. Ezzel a kevésbé kötött talajba rövid idő alatt beássák magukat, hátrafelé mozgással. Sötétben aktív fajok. Hazánkban a család egy képviselője, a     barna ásóbéka fordul elő. Ennek ebihala a legnagyobb az összes hazai békánk lárvája közül.

    Család:Varangyfélék (Bufonidae)
    Erősen rücskös bőrű, zömök testű fajok. A bőr méregmirigyekben is gazdag. Fejlett a fültőmirigy is. A pupilla ovális, vízszintes helyzetű. Többnyire  szárazföldi életmódú békák, amelyek csak a szaporodáskor keresik fel a vizet. A hímek karolóreflexe (amplexus) igen erős, hónalj, ritkábban ágyéki tájékú. A petéket jellegzetes kétsoros zsinórban rakják. A hímeknek kettős ivarszerve van. A herék elülső végén elcsökevényesedett petefészek maradvány azonosítható (Bidder-féle szerv). A Földön szélesen elterjedt fajok a mérsékelt és trópusi égövben. Hazánkban a     barna varangy és a zöld varangy gyakori fajnak számít.

    Család: Levelibéka-félék (Hylidae)
    Fajgazdag család, csaknem 700 ismert fajjal. Legtöbbször lombos fák ágain, levelei között élő, az ujjak végén tapadókoronggal jellemezhető fajok. Pupillájuk általában vízszintes. A bőrük sima felszínű, mirigyekben szegény. A testszín a környezetnek megfelelően gyorsan változhat (mimikri). A petéket vízbe rakják, de ismertek a petéket, lárvákat testükön hordozó fajok is. Akár költőtasak is kialakulhat. Európában két, hazánkban egy fajuk él -     zöld levelibéka.

    Család: Valódibéka-félék (Ranidae)
    Szélesen elterjedt, Ausztrália és a hideg égöv kivételével szinte mindenütt előforduló, kozmopolita csoport. Több mint 650 ismert faj tartozik a családba. A pupilla fekvő, ovális. Hátsó lábuk jól fejlett, úszóhártyás. Testük mérete változatos (2-40 cm). Általában vízben fejlődnek, a peték jellegzetes kocsonyás csomókat alkotnak. A hímek páros hanghólyagja fejlett. Az Afrikában előforduló góliátbéka (Conraua goliath) a Föld jelenleg ismert legnagyobb békája, 40 cm. Hazánkban a család 6 faja él. Ezek közül a gyepi-, erdei, -és a mocsári béka szeme mögül, közrefogva a dobhártyát, hátrafelé egy barnás sáv húzódik. Ez alapján ezeket a fajokat "bajuszos" vagy "barna" békáknak nevezik:    gyepi béka, mocsári béka, erdei béka. A "zöld" békák hátán egy zöldes sáv húzódik, a test is zöldes. Ide tartozik a tavi béka és a kis tavi béka , valamint e két faj természetes hibridje a  kecskebéka