210. Zöld leveleibéka (Hyla arborea Linné,1758)
Rend: Farkatlan kétéltűek (Anura)
Család: Levelibéka-félék (Hylidae)
Angol neve: European tree - frog
Német neve: Laubfrosch

Védett. Eszmei értéke: 2 000 Ft.

A zöld levelibéka talán a legismertebb és legkedveltebb békafaj a hazai békák közül. Szélesen elterjedt faj Európában. A Pireneusi-félsziget nyugati és középső részétől egészen Közép- és Kelet-Európáig megtalálható. Az elterjedési területét jelenti még Dél-Európa is. A Brit-szigetekig már nem jutott el. Ázsiában megtalálható egészen a Kaszpi-tó vonaláig valamint Kis-Ázsia nagy részén. Dél- és Kelet-Spanyolországban valamint Dél-Franciaországban viszont nem él. Itt a család másik európai faja a mediterrán levelibéka (Hyla meridionalis) váltja fel. Az área többnyire az európai lomboserdő zónáját követi.

Élőhelyei változatosak. Síksági és dombsági régiók fás - bokros területein fordul elő. Elsősorban a nedves, párás környezetet kedveli. Nagyobb magasságokban nem jellemző, csak 800 m-ig hatol fel a hegyvidéki területeken. Olykor víztől távolabb is előkerül, akár emberi települések fás állományaiban, parkokban, kertekben is megfigyelhető.

A zöld leveleibéka igazi "egyéniségnek" számít a hazai békafajok közül. Az egyedüli mászóbéka, amely életének nagy részét a fák lombjai között tölti. Ehhez idomul a testszíne (mimikri ). A mirigyekben szokatlanul szegény, sima bőr élénkzöld színű a háton és a testoldalon. A hasoldal sárgásfehér, apró szemölcsökkel pontozott. A test színe leginkább a környezethez idomul. Ha a béka hosszabb ideig fatörzsön pihen, a bőr pigmentációja változik, sötétebb lesz. A nappal odúkban elrejtőző példányok egészen sötétek. Világosabb környezetbe jutva azonban a bőr színe hamar a környezethez hasonlóvá válik. Az állat orrlyukaitól kétoldalt egy-egy sötétebb sáv indul ki, amely a felső szegélyén fehérrel határolt. Ez a sáv egészen hátul a combok ívében egyesül. Egy elágazó rövid szakasza a csípőtől a hát középvonala felé is hajlik, de a hátgerinc vonalát nem éri el. A közelrokon mediterrán levelibéka oldalán nincs sötét sáv. A karcsú, kistestű zöld levelibéka mindössze 5 cm. A fej lapos, a nagy szemek pupillája fekvő, mögöttük a sötét dobhártyák jól láthatók. A végtagok megnyúltak, az ujjak végén tapadókorongok segítik az állat ügyes és biztonságos mozgását (kúszás, mászás, ugrás) - akár még egy sima üvegfelületen is.

A hímek és a nőstények megkülönböztetése a hanghólyag alapján lehetséges. A hímek fejlett hanghólyagja a torkon jól felismerhető. Hangadáskor a nyugalomban ráncos, lebernyegszerű képlet felfúvódva kisimul és a kiáramló levegő segítségével az állat jellegzetes brekegő hangot hallat. A hímek nemcsak az aktív, párzási időszakban "énekelnek", hanem ezután is, egészen az őszi fagyos idők beköszöntéig. Egy-egy területen előforduló példányok hangja olykor kórusszerű en összegződik. Tavasszal a levelibéka kórus éjjel is hallható. Nyáron főképpen eső előtt, a párás levegőben élénk a hímek hangadása. A hangnak territóriumjelző szerepe is van.

Hazánkban a levelibéka sokfelé előfordul. Emberi környezetben sem ritka, bokrokon, gyümölcsfákon egyaránt felfigyelhetünk az érdes berkegésre. Nedves legelőkön, füves területeken különösen a kisebb termetű, fiatal példányok  figyelhetők meg nagyobb számban. Életüket egyébként a szaporodási időn túl leginkább nagyobb termetű kórókon, cserjék, fák ágai között töltik. Táplálékukat is itt szerzik, különböző rovarokat, pókokat, egyéb kisebb termetű ízeltlábúakat zsákmányolva. A nyári tartós szárazság elől fakéreg repedésekben fa-, olykor mesterséges odúkba bújnak s csak éjjel indulnak vadászni.

A szaporodás leginkább áprilisban történik. Időszakos állóvizek, vízzel telt árkok, kiöntések jelentik az ívóhelyeket. A vízbe először a hímek érkeznek, ahol a hangjukat hallatják. A nőstények a territóriumtartó hímeket hallva könnyebben megtalálhatják a szaporódóhelyet. A peték csomókba kerülnek. A hím a petéző nőstény csípőjét karolja át. Egy-egy nőstény akár 1 000 petét is lerakhat szezononként. Az apró ebihalak 2,5-3 hónap alatt fejlődnek ki, a kis békák rövidesen elhagyják a vizet és főképpen füves területeken másznak szét.

A zöld levelibéka jó rejtőszíne miatt viszonylag ritkábban esik zsákmányul madaraknak, különböző emlősállatoknak. A rejtőzködő életmódja miatt az ember is nehezen veszi észre. Egykor azonban időjós állatnak használták. A befogott békát betették egy nagyobb befőttes üvegbe, ebbe kis falétra került. Amikor a béka a létra tetején ült, úgy gondolták, hogy az jó időt jelentett. Amikor a létra alján volt, az rossz időt sejtetett. Amellett, hogy ennek nem volt különösebb alapja, sok béka pusztult el a rossz körülmények között. Manapság a faj veszélyeztető tényezője a szaporodóhelyek megszűnése, valamint a kis békák szétszéledésekor esetleges kaszálás, egyéb gépi vagy vegyszeres tevékenység. A gyümölcsfák és cserjék permetezésekor is több béka elpusztulhat a felhasznált méregtől függően.

A hazai békák közül a zöld levelibékát ismerik és kedvelik legjobban. Talán ezért is ritkán válik az emberi rosszindulat céltáblájává.